TE MIT TENNÉL?




Dramatikus játék 2x60 percben, ahol egy mese kapcsán ismerhetik meg a gyerekek a hazugság, félelem, biztonság, bizalom fogalmait. Minden szülő elgondolkodott már azon, hogy egy idegennel való találkozás esetén gyereke hogyan reagálna: hiszékeny lenne, félénk, túlságosan bátor, hisztis vagy agresszív?
A foglalkozás az Apró Színház, a Piros Kakaó és a Kacifánt Játszóház közösen létrehozott programja.                           

A bölcsödés, óvodás korosztálynál dramatikus játékot játszunk. A gyerekek aktív résztvevői lehetnek a közös mesénknek, színházi játékaink fontos kérdéseket feszegetnek: Vajon aki szép az jó is? És aki először rémisztő számunkra, attól kell félnünk? Remek érzés, amikor a gyerekek, akik még sosem látták egymást egy rövid játék után önfeledten tudnak együtt működni. Neked mi lesz a zöldség neved?  
A kisiskolásoknak egy komolyabb mesével készültünk, ahol egy főhős nézőpontából találkozhatnak a félelemmel. A jeges Lappföldön játszódik történetünk, ahol barátunk nem tud ellenállni a kísértésnek és elszakad tőlün. A nyomára kell lelni és az út során bizony fontos kérdésekkel kerülünk szembe, amik már saját magunkról szólnak. A sztállók és a giddeges asszony is segítségünkre lesznek, és amíg mi Gerdával utazunk, Ilka a tél asszonyával játszik egy furcsa szemüvegben.
A nagyobbaknak szakértői dráma foglalkozást tartunk, melyben egy bűntényt nyomoznak ki a diákok. A cselekmény középpontjában egy bűnügy szerepel és ennek a bűnügynek a mellékszálaként jelenik meg az általunk feldolgozásra szánt téma, melynek célja, hogy eltávolítsuk a gyerekektől a konkrét problémát. A nyomozó játék segítségével a gyerekek bepillanthatnak több ember életébe, és a történet felfejtése alatt megismerhetnek több nézőpontot, indítékot, emberi sorsot. Az általuk megformált nyomozó szerep lehetőséget ad a gyerekeknek, hogy a játék során szerzett tapasztalatokat használni tudják a mindennapokban is.
És bizony itt a lényeg: a dráma lehetőséget ad számunkra, hogy különféle konfliktus helyzeteket éljenek át a mesén keresztül, melyben döntéseket kell hozniuk, mindenféle kockázat nélkül, egy biztonságos térben a mindennapoktól távolítva. Az így megtapasztalt folyamatot teljességében élik meg, és a való világban is tudják hasznosítani.